ÖNMEGATÁROZÁS ÚTON ÚTFÉLEN
“Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)
Ha én szín lennék, milyen szín lennék? – hangzott a kérdés egy művészeti foglalkozáson majd húsz évvel ezelőtt.
Milyen lenne a formám? Milyen lenne engem megtapintani? Milyen lenne az ízem? Milyen lenne az illatom? Milyen lenne a hangom? Hol nőnék legszívesebben? Mi lenne a nevem?
Akkor AZ ÉN LILA KETTŐSHARANGJA voltam és vagyok most is. A mostani állapothoz már haiku is társult…
Az eredeti leírás így hangzik
Az átmenet színe, a metamorfózisé. A bábállapot színe, miközben a lárvából lepke lesz. Itt lesz a káoszból rend és a rendből káosz.
Mert ugyan kezdetben kék voltam, de az utóbbi időben vörös is keveredett hozzá.
Tiszta kettősség, két eltérő és egymást kioltó jelenség.
Ha veszem ezt a két festéket és összekeverem, a palettán LILA lesz belőle.
(Ha jól belegondolok, valahogy mindig beleválasztottam ebbe a színbe. Van egy-két tárgy az életemben, ami csak „úgy” lett LILA.
A REZGÉS vagyok maga, a nagy üres terek kitöltője. Kitöltök minden rést és sarkot, hogy lekerekítsem azt. Majd, ha elérek 760-800 billió rezgést másodpercenként, megtestesülök, és 430-390 nm hosszúságú hullámokból álló BUBORÉK állagú HARANGGÁ válok, amit ha nem kellő hozzáértéssel érintenek meg, elpattan és eltűnik.
Ha a tér megfelelő, akkor hangom mindig az arra éhezőnek megfelelő, a csengettyűtől a harangzúgásig terjed a gyenge szellő 10 dB-jétől, a kazánkovácsolás 120 dB-jéig.
Efölött már fájok (itt már jön a fájdalom küszöb), dominánssá válik a vörös, és kis piros fájdalom-göböcskék formájában kiülök a harangnyelvre és várom, hogy akkorára nőjenek egy nagy gömbbé összeolvadva, hogy lecsöppenhessek a földre, és elmúljon ez a rémisztő érzés, mely egyben megtestesülésem tanúbizonysága is. (A fájdalom jelzi azt, hogy itt élünk a Földön.) Ebben néha segítségemre van a kék víz az esőből, vagy a folyókból, mely hamarabb átsegít e megpróbáltatáson. Csorgó vízként bemossa őket a földbe, amint a villámhárító a villámot leföldeli.
Ha sokáig gyűlnek a fájdalom-göböcskék a harangnyelv végén, a buborék fala megvastagszik és víz gyűlik össze benne és egészen a földig ér.(Vízhólyag) Addig él e vastag burok, míg az utolsó göböcske is lecsusszan e csúszdán. Majd a buborék fala kiszárad, kicserepesedik, és korpa formájában lehull a földre, termékennyé téve azt. (A por a környezetünkben javarészt saját elhalt bőrsejtjeinkből áll.)
A harang formájában benne van nőiségem és férfiségem is egyben. A rezgésem kiadja mindkét formát. Attól függően, hogy honnan nézem.
Ha túllépem a lilaság rezgésszámát, már észre sem veszel. Akkor számodra eltűnök, és csak akkor jövök elő, ha rám hangolódsz és közelítesz az én hullámhosszom felé. Én ezt már messziről megérzem és eléd sietek. A hetedik hullámomra felültetve kihozlak az én partomra, mely a mi partunk is lehet, ha te is akarod.
Ha akarom, kehelyformámba keserédes sűrű ital kerülhet, mely nem hagyja kiszáradni e hártya falát, melynek illata hol orgonáé, hol ibolyáé, hol meg levenduláé.
Ha becsukod a szemed, akkor szemhéjadon belül sárgának fogsz látni.
Álló harang vagyok, mely minden rezgést észlel a légy szárnyától az üvöltő szirénáig. Álltamban az a feladatom, hogy a csendest felerősítsem, s a hangost lecsillapítsam, és ebből az erősítésből és gyengítésből a legszebbet hozzam ki, úgy hogy magam LILASÁGOMBAN állva maradjak. (Legfőbb jótéteményem, hogy az epilepsziás rohamokat jelenlétemmel szelídítem.)
Az anyagi minőségek partján mindig ott vagyok. (Ott, ahol a víz a homokkal összeér, vagy a víz az éggel találkozik.)
Ez adja életterem. Ha e három halmazállapot nincs egyensúlyban, akkor torzulások jönnek létre rajtam, és én már nem vagyok se lila, se harang, se keserédes ízű, se édes virágillatú. Minden szétesik, és én szétpattanok.
Engem erősítő, szinten tartó hullámhosszon és közegben pedig sokáig tudom betölteni legfőbb feladatom.
(Egyébként a régi időkben, amikor még nem volt telefon számítógép és internet, akkor a vihart a templomok harangjaival jelezték előre, és ezáltal, hogy megszólalt a harang úgy vélték, hogy az ereje is kisebb lesz, mire odaér.
De a napfogyatkozások ideje alatt is végig harangoztak, hogy a következmények ne legyenek olyan nagyok. Szóval a harangnak közvetítő szerepe van a feszültségek oldásában.)
Ha én szín lennék, milyen szín lennék? – hangzott a kérdés egy művészeti foglalkozáson majd húsz évvel ezelőtt.
Milyen lenne a formám? Milyen lenne engem megtapintani? Milyen lenne az ízem? Milyen lenne az illatom? Milyen lenne a hangom? Hol nőnék legszívesebben? Mi lenne a nevem?
lilaszínharang
zúgja ma Világunkba
Istennek rendjét
Az eredeti leírás így hangzik
Az átmenet színe, a metamorfózisé. A bábállapot színe, miközben a lárvából lepke lesz. Itt lesz a káoszból rend és a rendből káosz.
Mert ugyan kezdetben kék voltam, de az utóbbi időben vörös is keveredett hozzá.
Tiszta kettősség, két eltérő és egymást kioltó jelenség.
Ha veszem ezt a két festéket és összekeverem, a palettán LILA lesz belőle.
(Ha jól belegondolok, valahogy mindig beleválasztottam ebbe a színbe. Van egy-két tárgy az életemben, ami csak „úgy” lett LILA.
A REZGÉS vagyok maga, a nagy üres terek kitöltője. Kitöltök minden rést és sarkot, hogy lekerekítsem azt. Majd, ha elérek 760-800 billió rezgést másodpercenként, megtestesülök, és 430-390 nm hosszúságú hullámokból álló BUBORÉK állagú HARANGGÁ válok, amit ha nem kellő hozzáértéssel érintenek meg, elpattan és eltűnik.
Ha a tér megfelelő, akkor hangom mindig az arra éhezőnek megfelelő, a csengettyűtől a harangzúgásig terjed a gyenge szellő 10 dB-jétől, a kazánkovácsolás 120 dB-jéig.
Efölött már fájok (itt már jön a fájdalom küszöb), dominánssá válik a vörös, és kis piros fájdalom-göböcskék formájában kiülök a harangnyelvre és várom, hogy akkorára nőjenek egy nagy gömbbé összeolvadva, hogy lecsöppenhessek a földre, és elmúljon ez a rémisztő érzés, mely egyben megtestesülésem tanúbizonysága is. (A fájdalom jelzi azt, hogy itt élünk a Földön.) Ebben néha segítségemre van a kék víz az esőből, vagy a folyókból, mely hamarabb átsegít e megpróbáltatáson. Csorgó vízként bemossa őket a földbe, amint a villámhárító a villámot leföldeli.
Ha sokáig gyűlnek a fájdalom-göböcskék a harangnyelv végén, a buborék fala megvastagszik és víz gyűlik össze benne és egészen a földig ér.(Vízhólyag) Addig él e vastag burok, míg az utolsó göböcske is lecsusszan e csúszdán. Majd a buborék fala kiszárad, kicserepesedik, és korpa formájában lehull a földre, termékennyé téve azt. (A por a környezetünkben javarészt saját elhalt bőrsejtjeinkből áll.)
A harang formájában benne van nőiségem és férfiségem is egyben. A rezgésem kiadja mindkét formát. Attól függően, hogy honnan nézem.
Ha túllépem a lilaság rezgésszámát, már észre sem veszel. Akkor számodra eltűnök, és csak akkor jövök elő, ha rám hangolódsz és közelítesz az én hullámhosszom felé. Én ezt már messziről megérzem és eléd sietek. A hetedik hullámomra felültetve kihozlak az én partomra, mely a mi partunk is lehet, ha te is akarod.
Ha akarom, kehelyformámba keserédes sűrű ital kerülhet, mely nem hagyja kiszáradni e hártya falát, melynek illata hol orgonáé, hol ibolyáé, hol meg levenduláé.
Ha becsukod a szemed, akkor szemhéjadon belül sárgának fogsz látni.
Álló harang vagyok, mely minden rezgést észlel a légy szárnyától az üvöltő szirénáig. Álltamban az a feladatom, hogy a csendest felerősítsem, s a hangost lecsillapítsam, és ebből az erősítésből és gyengítésből a legszebbet hozzam ki, úgy hogy magam LILASÁGOMBAN állva maradjak. (Legfőbb jótéteményem, hogy az epilepsziás rohamokat jelenlétemmel szelídítem.)
Az anyagi minőségek partján mindig ott vagyok. (Ott, ahol a víz a homokkal összeér, vagy a víz az éggel találkozik.)
Ez adja életterem. Ha e három halmazállapot nincs egyensúlyban, akkor torzulások jönnek létre rajtam, és én már nem vagyok se lila, se harang, se keserédes ízű, se édes virágillatú. Minden szétesik, és én szétpattanok.
Engem erősítő, szinten tartó hullámhosszon és közegben pedig sokáig tudom betölteni legfőbb feladatom.
(Egyébként a régi időkben, amikor még nem volt telefon számítógép és internet, akkor a vihart a templomok harangjaival jelezték előre, és ezáltal, hogy megszólalt a harang úgy vélték, hogy az ereje is kisebb lesz, mire odaér.
De a napfogyatkozások ideje alatt is végig harangoztak, hogy a következmények ne legyenek olyan nagyok. Szóval a harangnak közvetítő szerepe van a feszültségek oldásában.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése